Az összes gyorsasági szakaszt megnyerték, az összes pontot begyűjtötték, és ami még ennél is fontosabb: további értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. A Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László kettős azért állt rajthoz a Boldogkő ralin (annak ellenére, hogy ez a verseny nem számított bele a Peugeot 208 Rally Kupa értékelésébe), hogy a kétkerékhajtású kategóriában növelje a pontjai számát, és hogy tanuljon. Mindez megtörtént, a páros neve mellé újabb győzelem került a kategóriában.

„Az első gyorsaságin próbáltunk tisztességes tempót diktálni, hogy egyáltalán felmérjük a helyzetünket a mezőnyben a változó időjárási körülmények között, aminek az lett a vége, hogy jelentős előnyt harcoltunk ki a kategóriában és mentük egy abszolút nyolcadik időt – mondta Hangodi. – Ez minket is eléggé meglepett, az meg végképp, hogy két R5-öst is megelőztünk, és attól kezdve próbáltunk biztonságos, de gyors tempót diktálni. A csúszós felület ismerős volt a ralikrosszból, úgyhogy egy percig sem izgultam. Pontosabban akkor egy kicsit felment a pulzusom, amikor Hernádvécsén másodpercekig mentünk tiltáson, mert annyi volt az egyenes, de ott meg jó erősen megszorítottam a kormányt, és figyeltem, nehogy becsússzon valami hiba. A harmadik körben ezen a szakaszon azért már éreztem a karomon, hogy nagyon szorítom a kormányt. A legjobban annak örültem, hogy szemmel láthatóan fejlődünk, hiszen tavaly sokszor gondot jelentett, hogy a reggeli szakaszokon álmosan kezdtünk, most ezzel már nem volt gond.”

Bunkoczi László szerint a győzelem és a viszonylag nyugodt autózás (már amennyire nyugodtan lehet autózni egy raliversenyen…) a jó felkészülésnek és a remek csapatmunkának is köszönhető.

„Nagyon jól felkészültünk, az egyetlen apró bizonytalanságot az okozta, hogy teljesen ismeretlen beállítással mentünk, ehhez képest az első gyorsaságin kihordtam lábon vagy két-három infarktust – a nyolcadik idővel még magunkat is megleptük – mondta Bunkoczi. –  Minden profin ment, a felkészülés, a csapat munkája, aminek köszönhetően folyamatosan tudtunk javulni, bár a körülmények is javultak, hiszen száradt a pálya. Beosztottuk az autót, Beni pedig végig profin alkalmazkodott a váratlan helyzetekhez.”