Alig két héttel a nagyon sikeresen alakult kakucsi forduló után a pünkösdi hétvégén Máriapócsra látogatnak a HQ Racing pilótái a ralikrossz bajnokság idei harmadik fordulójára. Ahogy Kakucson, ismét három autó viseli majd a csapat színeit: Hangodi Zoltán Mazdája, az MX5 Kupában, Hangodi Bendegúz Hondája a Magyar Kupában és Nagy Kamilla Suzukija a Junior Kupában.

„Szeretem Máriapócsot, és most már összeszoktam az autóval, úgyhogy a kakucsi jó szereplés után számítok itt is egy jó eredményre. De a mezőny ismét nagyon erős, gyakorlatilag bárki nyerhet, szóval majd meglátjuk, mit hoz a hétvége” – mondta el Hango.

„Hasonlóan készültem erre a versenyre is, mint Kakucsra, és a terveim is hasonlóak, szeretném megismételni az ottani eredményemet” – tette hozzá Beni.

A pünkösdi máriapócsi ralikrosszos hétvége szombaton az adminisztratív és technikai átvételekkel indul, vasárnap délelőtt az edzésekre kerül sor, délután 13:30-tól viszont már az első, 15:50-től pedig a második kvalifikációs futamon csapnak össze a versenyzők. Pünkösdhétfőn 10:05-kor startol a harmadik kvalifikációs futam, 13 órától az elődöntőt, 15 órától pedig a döntőt láthatja a közönség.