Izgalmasnak ígérkezik a HQ Racing számára a hosszú hétvége: a több hónapos téli szünet után ezen a hétvégén végre újra a pályára gurulnak a versenyautóink. Március 11-13. között a Slovakiaringen kerül sor a ralikrosszos szezonnyitóra, ahol Hangodi Zoltán és Hangodi Bendegúz is rajthoz áll.

“Benivel együtt nagyon készülünk az év első versenyhétvégéjére. Az ő autója egy ideje már készen áll, az enyémen az elmúlt napokra maradtak az utolsó simítások, de a lényeg, hogy minden kész, és pénteken végre indulunk. Idén a ralikrosszban elsősorban Benire koncentrálunk, én a terepralis elfoglaltságaim miatt nem is tudok az összes futamon indulni, de örülök, hogy a szezonnyitón ott lehetek. Nagyon komoly mezőny nevezett a versenyre, nagyon várjuk mindketten, hogy végre elrajtolhassunk” – mondta el Hango.

A hazai ralikrossz bajnokság első fordulója, amely egyben CEZ-futam is, pénteken az adminisztratív és gépátvétellel kezdődik a Slovakiaringen. Az első szabadedzésekre szombaton 9:15-től, az első előfutamokra 13:30-tól, a második előfutamokra 16:30-tól kerül sor. Vasárnap reggel 8-kor folytatódnak a második előfutamok, többek között ekkor kerülnek sorra a juniorok is, majd 10 órától már a harmadik előfutamokon izgulhat a közönség. Az elődöntőkre 13:45-től, a döntőkre 15:45-től kerül sor a Budapesttől mindössze 140 kilométerre található helyszínen.