Sok ismeretlenes egyenletet kell megoldania a Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László
kettősnek a rali országos bajnokság hétvégi, idénynyitó viadalán, ám bíznak abban, hogy
a fiatal pilóta lendülete és a rutinos navigátor tapasztalata átlendíti őket az esetleges
nehézségeken. Az újdonsült páros ma online sajtótájékoztatón mutatkozott be a
nagyközönségnek.

Hangodi gyakorlatilag az autósportban nőtt fel, hiszen édesapja terepralizott, így számára
a benzingőz gyakorlatilag egyet jelentett az éltető energiával. Gokartozott, quadozott, de
azután elkezdték vonzani a karosszériás autók. Jogosítvány nélkül nyilván csak a
ralikrossz és a gyorsasági szakág jöhetett szóba – mindkettőt kipróbálta.
A nagy szerelem azonban már akkor is a rali volt, ennek megfelelően Hangodi a harmadik
szezonját kezdi el a Peugeot 208 Rally Kupában, amelyet kimondottan a fiatal tehetségek
felkutatására hívtak életre, s amely időközben összetartó, remek közösséget kovácsolt a
ralimezőnyön belül.
„A rali pontos felkészülést igényel, sokkal több időt és energiát emészt fel, mint mondjuk a
ralikrossz, ugyanakkor motivációt nyújt a mindennapokra, emellett pedig egy olyan
gondolkodásmódot ad, amely a hétköznapi életben is nagy hasznomra van
– mondta
Hangodi Bendegúz. – Fegyelmet, türelmet, összeszedettséget tanultam a raliban, amely
továbbra is a legnagyobb kihívást jelenti számomra. S hogy miért a Peugeot Kupa? Azért
mert ha nem is vagyunk olyanok, mint egy nagy család, annak ellenére, hogy egymás
ellenfelei vagyunk, nagyon is összetartunk, segítünk egymásnak, és a Tagai Racing
Technologytól is nagyon sok segítséget kapunk, jó autókkal versenyzünk.”

Hangodi túl van egy rövid teszten, amely során képet kapott arról, hogy milyen ezt az új,
Peugeot 208 Rally4-et vezetni.
„Nem vezettem még turbós autót, de nagyon tetszik, sokkal könnyebb vezetni, mint az R2-
est volt, sokkal nyomatékosabb, s ha gond van, ez kihúz a bajból. Gyors és kezes autó –
csak jót mondhatok róla. Sok újdonság vár ránk a hétvégén, Lacival sem mentünk még
együtt, turbós autóval se versenyeztem, és a boldogkőváraljai pályák is újak lesznek
számomra, úgyhogy a cél mindenképp a célba érés. Szeretném magam jól érezni az
autóban, és nem vállalni fölösleges kockázatot.”

A navigátor, Bunkoczi László elárulta, az elején, amikor Hangodi Bendegúz édesapja
megkereste, kicsit húzódozott, mert nem váltogatja sűrűn a pilótáit. Az élet azonban úgy
hozta, hogy találkozott Bendegúzzal, és a fiatalember meggyőzte.
„Nagyon meggyőző, ahogy Bendi kezeli az autót, egyáltalán nem volt bennem félsz,
amikor beültem mellé
– mondta Bunkoczi, aki vérbeli rutinróka, nem csupán raliban,
hanem terepraliban is, hiszen januárban a tizedik Dakarján vett részt. – Remélem, tudok
neki segíteni, és biztos vagyok benne, hogy a köztünk lévő nagy korkülönbség ellenére én
is tudok tőle tanulni. Elkezdtünk összecsiszolódni, biztos vagyok benne, hogy tanulságos,
jó szezonnak nézünk elébe, s ha így lesz, a foglalkozás elérte a célját. Sohasem szoktam
helyezésekről beszélni, úgyhogy most is csak annyit mondhatok: szeretnénk minimum öt
versenyen rajthoz állni, és rumli nélkül, az autót fokozatosan megismerve, hatékonyan és
a képességeinknek megfelelően versenyezni. Nyilván nagyon vonzó, hogy aki megnyeri a
kupát, rajthoz állhat egy Európa-bajnoki futamon, de nagyon jók az ellenfelek, úgyhogy én
már azzal is elégedett lennék, ha dobogóra állhatnánk az év végén. Aztán ha olyan lesz a
helyzet az év végén, hogy kockáztatni kell, akkor kockáztatni fogunk.”

A Peugeot 208 Rally Kupa mentora nem más, mint a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth
János, aki elment a márkakupa két nappal ezelőtti tesztjére is, hogy tanácsaival segítse a
fiatalokat, köztük Hangodit.

„Bendinek ez lesz a harmadik éve a Peugeot 208 Rally Kupában, és személy szerint én
nagyon örültem az érkezésének, hiszen ezt a sorozatot pont ennek a korosztálynak
találták ki – a feltörekvő, fiatal tehetségeknek
– mondta ifjabb Tóth. – Bendi az első évben
sokat tanult, a második évben kamatoztatta a tapasztalatait, és akadtak kiemelkedő
szakaszeredményei is. Nem mindig volt szerencséje, de azt láttuk: kis szerencsével képes
futamot nyerni. Megfontolt, jó pilóta, fontos, hogy tud óvatosan is menni, ha arra van
szükség és a körülmények megkívánják, úgyhogy szerintem a kupa egyik esélyese.”

Az online sajtótájékoztatóra elfogadta a meghívást Balkányi György, a Peugeot
ügyvezetője, aki elmondta mi volt a motiváció a Peugeot Kupa életre hívásakor, és hogy
milyen tanulságokat hozott az elmúlt három év.
„Az elsődleges cél az volt, hogy próbáljunk utánpótlást kinevelni, és hogy megteremtsük a
ralibajnokságon belül a csend, béke és nyugalom szigetét, ez azt hiszem, sikerült is

mondta Balkányi György. – Mindenki azonos autókkal versenyez, nincs az, hogy ha
valakinek pénze van, jobb futóművet vagy váltót vesz, itt tényleg csak a pilótákon múlik,
hogy ki a gyorsabb. Azt látom, hogy fel is tudnak nőni a feladathoz, s bár lássuk be, nem
könnyű innen a topkategóriába kerülni, megvan az esélyük. Mi addig is mindenben a
segítségükre vagyunk, s nem csupán technikailag, hanem például kommunikációban, a
támogatók kiszolgálásában is.”

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke megerősítette: az
utánpótlás-nevelés szempontjából nagyon fontos a Peugeot 208 Rally Kupa: „Évekkel
ezelőtt kezdtünk el arról beszélgetni, hogy elindítunk egy utánpótlás-programot, amelynek
keretében megkeressük a tehetséges fiatalokat. A rali ebből a szempontból nem könnyű,
hiszen jogosítvány kell hozzá, így más szakágakban is keresgéltünk, és mostanra
elmondhatom: a Peugeot-val karöltve megtaláltuk a megoldást, hiszen megszületett ez a
nagyon színvonalas márkakupa. Jó belépni a szervizparkba, ahol látjuk a Peugeot Kupa
versenyzőit, akik egymás hibáiból, tapasztalataiból tanulnak, és nagyon remélem, hogy
ezek a fiatalok hamarosan nemzetközi tapasztalatot is szereznek, és egyszer tényleg az
abszolút bajnoki címért küzdhetnek.”