Kifejezetten hosszú, a folyamatosan változó időjárás miatt kimerítő, ugyanakkor élvezetes versenyen van túl a Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László kettős, amely az idénynyitón aratott győzelme után az Ózd–Eger ralit a második helyen zárta a Peugeot 208 Rally Kupában és a 2WD kategóriában egyaránt. Ez azt is jelenti, hogy két verseny után mindkét kategóriában vezeti a bajnokságot. A fiatal pilóta, aki a múlt héten leérettségizett, így most már száz százalékosan a ralira tudott koncentrálni azonban nyilván pontosan tudja, számolgatni a bajnokság ilyen korai szakaszában hiba lenne.

„Kifejezetten hosszú és nehéz verseny volt, az utóbbi időben elszoktunk a kétnapos raliktól, és ami engem illet, hozzá sem tudtam szokni, hiszen csak három éve vagyok a szakágban és nemigen mentem ilyen hosszú viadalokon – nyilatkozta Hangodi Bendegúz. – Elfáradtam, de nagyon élveztem az egész hétvégét, az utolsó körben pedig még arra is tettünk egy kísérletet, hogy utolérjük Német Gabiékat. Feltettük a legpuhább slicket tegnapról, bíztunk abban, hogy nem fog esni, és nem is esett, úgyhogy jó választás volt. Megnyertük az utolsó kör első szakaszát, de nem tudtunk annyit ledolgozni a hátrányunkból, hogy elég legyen, úgyhogy a végén már a saját tempónkat autózva, kockázatot egyáltalán nem vállalva közlekedtünk, mert meg akartuk tartani a második helyet. Noha a szélsőséges időjárási körülmények között sokan bajba kerültek, nekünk nem volt egyetlen rizikós pillanatunk sem, amit jónak értékelek. Nyilván van még hová fejlődni, de most örülünk egy kicsit az értékes pontoknak, és annak, hogy Lacival mindketten nagyon élveztük a versenyt!”

A Dakaron tíz alkalommal rajthoz álló rutinos navigátor, Bunkoczi László bevallotta, szombaton a felhőszakadásban kihordott lábon vagy négy infarktust. Nem azért, mert félt, hogy bajuk lesz, hanem mert jól álltak a versenyben, és volt néhány pillanat, amikor azt hitte, defektet kaptak. Pedig csak állt a víz az úton, és azon kapartak a gumik… A szombatot a második helyen zárták a kategóriában, amit sikerült megtartani a verseny végéig.

„Nagyon intenzív és jó verseny volt, de a végére rettenetesen elfáradtam – vallotta be Bunkoczi. – Volt itt minden: felhőszakadás, gumitaktika, minden hangszeren játszottunk, amin tudtunk, de Német Gabiék ezúttal gyorsabbak voltak nálunk, megérdemelték a győzelmet. A hajrában megpróbáltuk őket elcsípni, és bár nem sikerült, azt hiszem, egy újdonsült párostól mint amilyenek mi vagyunk, ez így sem rossz teljesítmény, sőt. A végén Bendivel mindketten tudtunk mosolyogni, hiszen a célunkat elértük: kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, felálltunk a dobogó második fokára és karcmentesen hoztuk célba a versenyautót.”

PEUGEOT 208 RALLY KUPA
Végeredmény: 1. Német Gábor, Szőke Tamás (Kole Media Center) 1:24:30.6, 2. Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László (HQ Racing Prestige Motorsport) 15.2 másodperc hátrány, 3. Vogel Adrienn, Notheisz Ivett (Roger Racing) 2:47.7 perc h.