Tartogatott néhány váratlan eseményt a HQ Racing párosa számára a szombati nap a Székesfehérvár Ralin, de sikerült hiba nélkül teljesíteniük a gyorsaságikat. A Hangodi Bendegúz – Kulcsár Dániel páros az ötödik helyen áll az első versenynap után a Peugeot 208 Rally Cup értékelésében.

„Az első gyors egész jó lett volna, de Hibjánék beestek előttünk az árokba, és ugrottak elénk a nézők, hogy lassítsunk. Ezt a szituációt még meg kell tanulnom kezelni, ott több maradt benn, mint kellett volna. A második lehetett volna a legjobb, mert akkor nagyon elkaptam az elejét, de valamivel a fele után meg kellett állnunk, mert előttünk Hibjánék borultak, ráadásul elég nagyot. Szerencsére úgy tudom, rendben vannak. Ezután már csak végiggurultunk, megállapított időt kaptunk. A harmadik gyorsaságin értük el végül a mai legjobb időnket, pedig korántsem volt olyan jó a ritmusunk, mint az előzőn.

Összességében a pályák tetszenek, de a cél továbbra is az, hogy épségben célba hozzam az autót és minél több tapasztalatot szerezzek. Ma sikerült is ennek megfelelően menni. Az elején két páros eléggé elhúzott, mögöttük viszont nagyon együtt vagyunk négyen, szóval izgalmas vasárnapra számítok, de igyekszem azért óvatosan menni,” értékelte a szombati napot Beni.

A Székesfehérvár Rali mezőnye vasárnap háromszor három gyorsaságit teljesít.